A lázadás édes madara

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

És akkor egyszercsak úgy érzi, egyetlen dolog tehetné igazán boldoggá: egy madár.  Még nem igazán kontúrozódik ennek értelme. Nem teljesen ölt szavakat és érzéseket, hogy valójában miért is az erre való vágyakozás. Pedig egyszerű az egész: nem más ez az érthetetlen sóvárgás, mint pusztán TÜKÖRKÉPÉNEK, önmagának visszaköszönő látványa.

Van abban valami antagónisztikus felállás, hogy egy kalitkába zárt madár jelenti a szabadság fogalmát?

Gondolom, ismerős ez a két szó: arany ketrec. Aki élt már meg hasonló helyzetet, nagyon jól tudja, milyen egy bezárt világot úgy megélni, hogy azt közben csodának kelljen tekinteni. Az ember (akár férfi, akár nő) mindent megkaphat, amit csak kíván.

De csak bizonyos feltételek mellett.

Valaki így le tudja élni az életét, hisz ha úgy vesszük, megvan a mérhetetlen szabadsága. Viszont a feltételek, korlátok olyan mélyen elhalványítják ennek pompáját, hogy másra sem képes fókuszálni, csak a kinti világ próbákkal teli fizikumára.

És akkor egyszercsak úgy érzi, egyetlen dolog tehetné igazán boldoggá: egy madár.  Még nem igazán kontúrozódik ennek értelme. Nem teljesen ölt szavakat és érzéseket, hogy valójában miért is az erre való vágyakozás. Pedig egyszerű az egész: nem más ez az érthetetlen sóvárgás, mint pusztán TÜKÖRKÉPÉNEK, önmagának visszaköszönő látványával szeretne minden nap szembenézni.

Mindene megvan a kalitkába zárt kis jószágnak. Enni, inni, fürdeni akkor tud, amikor csak akar.

De csak azon a bizonyos területen belül.

Az elhatározás, hogy akkor íme, minden reggel látni kell önmagunkat a madárka formájában, valamiért mégsem sikerül. A nő/férfi el van kényeztetve, de ez az egy, hogy legyen egy kis csicsergője, valamiért akadályokba ütközik.

A történet folytatása innentől felesleges, hisz teljesen egyértelmű, hogy a nő/férfi most már egyre dühösebben, elkeseredettebben, már szinte alig ismerve a mosolygást, madarat akar.

Vagyis nem egészen csak madarat.

A nő/férfi szabad akar lenni, lázadni akar, kitörni a kalitkából.

És egyszercsak fogja magát, hátra arcot vesz.

Bár nem minden nehézség nélkül, de elkezdi építeni új életét. Mikor már viszonylag tűrhető körülményeket képes megvalósítani a mindennapi léthez, hirtelen eszébe jut: SZABADSÁG. És rájön, hogy ezt mindennap látnia és hallania kell, sosem felejtheti el ennek jelentőségét. Tudatosítani akarja, hogy KÉPES volt valamire. Megvalósította azt amihez hatalmas bátorság, kitartás, hit kellett. Mert megtette. És hogy ezt soha ne feledje el, MADARAT AKAR. Egy madarat, mely mindennap csivitelni fogja GYŐZELMÉT.

Szimbolikájává válik ez a kis jószág egy olyan életnek, melyet soha nem akar már többet magáénak tudni.

A lázadás édes madara így reggelente már egy üzenetet trillázik: Ébresztő, ez újra A TE NAPOD!!

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Ezek is érdekelhetnek:

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Kérlek, fogadd el

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Na, most, hogy végignézted festményeim, már érted, miről beszélek, mikor azt mondom, a képi világom maga egy inspirációs csomag :)

Látod, nem vicceltem, hisz én is ezek között a képek közt élek, még ha cserélődnek is folyamatosan.

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Scroll to Top

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Az első kiadott inspirációs-festményes könyvem, teljesen ingyen.

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Tudod, mi van benne?

Egy olyan ember festményei és a hozzáírt inspiráló gondolatai, akit igyekeztek lebeszélni céljai és tervei megvalósításáról.

De ugyanez az ember megkapta mégis az élettől a legnagyobb ajándékot, melyet bárki remélhet. Ezt mondta neki egy nap egyik gyermeke: „Anya, te példakép vagy nekem! Büszke vagyok rád és irigyellek is egy kicsit, hogy ennyi támadás után is képes voltál megvalósítani álmodat!”

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon. Az egyik első kiadott könyvem felújított, kibővített változata.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Már ennyien kérték: 960 fő