1967. szeptember 10-én születtem. Apa szerint én voltam a legszebb baba, anya már nem így gondolta. Ezzel a kettős megmérettetéssel indult életem 🙂 Hogy ez miért fontos? Mert a művészet pont ilyen. Valakinek tetszik, amit alkotsz, valaki pedig hátast dob attól, hogy miért pocsékolsz el annyi vásznat és papírt feleslegesen.
Az ember az évek folyamán megedződik. Álmodik, majd felpofozzák. Újra terveket sző, aztán valaki hoz egy ásót, hogy temesse el ábrándjait. És ez így megy egy életen át.
Szóval aki művészetre adja a fejét, jobb, ha nemcsak a technikát fejleszti magában, hanem lelkét és kitartását is megedzi ehhez a műfajhoz.
Három évesen kiállították egy képemet, de aki azt hiszi, ezzel el is indult az én földi mennyországom, hát téved. Volt egy pár fent-lent időszak. Bizonytalanság, hogy tényleg érdemes-e a festészettel foglalkozni. De a vágy, hogy ezzel adjak a világnak értéket, mindig megmaradt bennem. Hol halványan, hol olyan erősen, hogy eljátszottam, én vagyok az emberek lámpása.
De térjünk vissza a földre.
Először pasztellel kezdtem dolgozni, majd átnyergeltem az olajfestészetre. Témáim ezeken a képeken az emberi világ és érzelmek metaforikus ábrázolása. Mit takar ez a fennkölt meghatározás? 🙂 Nyugi, semmi cifrát. Csak annyit, hogy képes vagyok egy almában meglátni a szerelmes embert és olyan környezetet adni neki, hogy te is lásd, nem kell szájbarágósan megfesteni valamit, hogy érezd, mit akarok üzenni vele. Imádom a csendéleteket, de nem az unalmas megfogalmazását. A festmény beszéltessen, hozzon létre egy monológot benned.
Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy a képeimet ne csak én értsem meg, hanem az emberek is. Hát igen, ez egy kemény és sokszor hisztis folyamat volt. Tudtam mit akarok kifejezni, de valahogy az ecset szeretett kiröhögni engem. De az ecset és a festék egy tárgy, melyet ha szeretettel kezelsz, barátoddá válik (hoppá, megint egy negédes gondolat). Szóval a sok tanulóév után megadták magukat az eszközeim, és már nem kell dugdosnom a festményeim.
Elindultak a kiállítások, megmutatkozások, és még arra is képesekké váltak a munkáim, hogy vásárlókat is teremtsenek. Azért ez már egy nagy lépés ahhoz képest, hogy csak én tudtam sokáig, mi van a képeimen 🙂
Mivel a szavakat is imádom egymás után pakolni, fogtam magam és írtam gyorsan egy pár év leforgása alatt három könyvet. Művészeknek, festőknek, a színes világot kedvelőknek.
Megint tovább kellett mennem, mivel éreztem, van még bennem valami, amit átadhatok másoknak. Így egy reggel felkeltem, és azt mondtam magamnak: imádom a szabadidőmet a festészeten kívül más kreatív tevékenységgel is tölteni, mi lenne, ha lenne egy ilyen témájú online magazinom?! És lám, lőn csoda (pontosítsunk: csoda egyenlő férjem)! A fejemben megszületett ötletből valóság lett 2017. áprilisában. Odáig vagyok érte, hogy mint egy kis gyűjtemény, rendszeresen „fellapozhatom”, ha valamilyen technikára, ötletre szükségem van. Ezt a magazint addig fejlesztettem, míg közel húsz kézműves társ lett körülöttem, akikkel együtt rakjuk fel a zseniálisnál csodásabb gyűjteményeket.
Bírom a nagy célokat és a zuhanyzás közben felugró megvalósíthatatlannak tűnő terveket. Így 2018. decemberében ismét megindult a fantáziám, hogyan tovább, mit kéne létrehozni, amivel megint terjeszthetjük a festészet szeretetét. Így, ebben a kis intim fürdős pillanatban született meg a Fess okosan rendezvény ötlete. Csődítsünk össze minimum száz festőt, növendéket, hobbista alkotót, akiknek elmondhatjuk, hogyan váljanak még jobbá. Na persze, ez megint egy olyan projekt volt, ami miatt lapáttal kergettek, hogy hagyjam már abba az agyalást. De férjem és én nem ilyen könnyen leállítható fajtából valók vagyunk. Szóval a rendezvény lezajlott 2019. márciusában, és több mint 120 fő volt jelen, akikről többeknél tudom, hogy keményen elindultak ezen a pályán. Ugye kezded kapisgálni, hogy mit imádok az életemben? 🙂
2018. áprilisában egy kihívás miatt elő kellett kapnom az akvarellt, mivel egy gyors munkát kellett elkészítenem. És mi lett belőle? Úgy maradtam. Kezdetben nem értettem, mit kedvelnek benne az emberek. Folyik, alig látszódnak a színei, nem úgy alakulnak a formák, ahogy a kismukk elképzelte. Körbenéztem a netes világban (na jó, ehhez a google is segítséget ad, hogy olyan reklámokat dobjon fel, ami szavakat használsz a keresődben), és folyton folyvást elém jöttek olyan akvarell festmények, amiktől lehidaltam. Totál egyezett azzal a képi világgal, amit az olajfestészetben is képviselek: legyen egyértelmű az ábrázolás, a lehető legrealisztikusabban fessünk meg egy képet.
Hatalmas szerelem lett belőle. Ez pont az a technika, mely azoknak a nőknek való, akik „add Uram, de azonnal!” dolgokat kedvelik. Tökéletesen lehet vele fotórealisztikus képeket alkotni, és ezerszer gyorsabban szárad, mint az olajfesték tesója.
17 éves korom óta tanítok mindenfélét, így teljesen egyértelművé vált, hogy ezt is meg kell mutatnom az embereknek, hogyan tudják megvalósítani a realista akvarell festészetet. Kedvelem az embereket, szeretek társaságba járni, de sokkal hatékonyabb megoldásnak tűnt, ha nem otthon rendezek állandóan workshopokat, hanem fogom a kis videós szerelést, és percről percre pontosan felveszek minden egyes munkát, amit elkészítek. Mivel a némaság, csendesség, anti-közlékenység nem az én műfajom, ezért szuper jól jött ez a lehetőség, hisz itt végig beszélhetek és mondhatom a magamét, mit hogyan kell megalkotni.
Szóval röviden, tömören (???) ennyit rólam.
És hol találsz meg a weboldalon kívül? (igen, igen, azért pirosak ezek a szövegek, mert ha rájuk kattintasz, elvisz az adott oldalra, amit jól bekövetsz)
Köszönöm, hogy velem tartasz! Ezt azért fontos leírnom, mert ha egy művész alkot, akkor semmit sem ér a munkája, ha mindezt önmagának teszi. Én érted, értük veszem elő mindennap az ecsetet, festéket. Mert hidd el, annál jobb dolog, minthogy a világot gyönyörű színekben hozzuk vissza egy papírra, vászonra, már csak egy dolog lehet szebb: a család… de erről majd máskor :)
