lamibakos.com
Kiemelt Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Addig amíg eljutottam oda, hogy kizárólag festészetből éljek meg, igen sok munkahelyen megfordultam.

Álljon itt egy pár, amikből tanultam az emberekről és magamról, illetve amikért hálás vagyok, hogy bármennyire is utáltam, fejlődtem általuk.

Életem első helye a TB pincéje volt. Kb. két hétig tartott itt a pályafutásom. De rájöttem, Erzsike néni, a tanítóm, baromi büszke lenne rám, hogy remekül tudom az ABC-t még felnőtt fejjel is, hisz más dolgom nem volt, mint a nyugdíjba menők aktáit kikeresni.

Aztán elmentem képesítés nélküli nevelőnek. Anno, a nyolcvanas években (Istenem, ezt sosem fogom megszokni, hogy már történelmet írok) még lehetett egy helyen egy tanévet főiskola nélkül dolgozni. Nos, nemcsak napközis nevelő voltam, hanem történelmet és magyart is tanítottam. Mindkettőből kettesre érettségiztem. Ennek fényében igen kreatívan kellett hozzáállnom a szorult helyzetekhez. Persze lehet hívni köcsögnek is, és diák szemmel tuti az voltam. Szóval mikor olyan kérdést tett fel egy tanuló (a kis pimasz érdekődő), amire nem tudtam a választ, házi feladatnak kiadtam, hogy erre a bravúros kérdés megválaszolására készítsen egy kiselőadást következő órára. Soha többet nem jött kérdés senkitől.

Aztán voltam pultos, felszolgáló több különböző szórakozóhelyen. Ha elfogy a whisky, nem kell megrémülni, hisz a konyak és vodka keveréke tökéletes hasonmását adja, ezt tudtad? Ha nem, akkor az sem baj, ha úgy teszel, mint én, aki azzal a felszolgálóval is ultra kedves, akinek a mosoly kész izommunkát jelent. Nos, így talán megúszod, hogy ne a földön szétszórt vegyes tálat kapd meg vacsorára (hát na, hülye kilincs beakadt a blúzomba... nem, nem volt semmi bosszú hadjárat... mindenesetre így emlékszem).

Ami viszont nagyon meglepett, az az, hogy milyen hatásom van az emberekre. Egy irodavezetői állás mutatta meg nekem, hogy hallgatnak rám, figyelnek, és még tisztelnek is. Sosem gondoltam volna, hogy a sokszor béna helyzeteket hozó életemért még hálás is lehetek, hisz így megértem mások gondjait, de eszemben sincs sajnálkozni felettük, hanem segítek nekik a megoldást megtalálni, így akiből csak lehet, a legjobbat hozom ki.

Dolgoztam egy flabélos teremben is, ahol rájöttem a sok női vendég társaságában, hogy tényleg igaz a mondás, mely szerint mindenki élete egy kész regény. Ha elmegy melletted valaki az utcán, eszedbe nem jutna róla, hogy otthon bántalmazzák, gyógyíthatalna beteg, a családja kitagadta, többször próbált véget vetni életének. Aki erős, úgy megy végig az utcán, mintha ezek csak egy jól feltalált smink részesei lennének rajta. De te, járókelő, semmit nem tudsz belőle, mitől ilyen egyenes a tartása, igazán őszinte a mosolya.

Aztán voltam családnál takarító több helyen, de megtapasztaltam ott is, hogy az emberek nemcsak a tiszta környezetre vágynak, hanem ritka nekik a kedves szó, egy könnyed beszélgetés is. Volt, ahol sírva fogadtak egy lemondott alkalom után, mert azt hitték, megint nem megyek.

És hogy mit tapasztaltam meg egy call centeres helyen, ahol luxus porszívókat kellett eladni? Hogy utálok hazudni. De nagyon. Egy barátomnak biztosítási csomagokra szerveztem találkozókat, azt viszont szerettem. Ott sosem hazudtam, csak elmondtam az előnyöket, figyeltem a háttérzajokat, hogy tudják rá reflektálni, és ezzel közvetlen beszélgetést kezdeményezni. Nem csinálnám már, jó dolgom van most, de azt legalább nem utáltam.

Most hirtelen ennyi. De volt jóval több munkahelyemen, mire végre kiépítettem azt az életet a háttérben, amiben most vagyok.

A lényeg, hogy hálával gondolok mindegyikre, hisz .... (Öööö... Miért is?...A befejezés még nem jut eszembe :) )

You have no rights to post comments