Igazából ez a mondat tegnap végül nem hangzott el az adásban, mert az előzetesen feltett kérdések között volt csak, de majd mindjárt kitérek rá, hogy ne legyen üresjárat ez sem.
Nos, indításként egy fontos dolog: sose sürgesd az időt, és ne bosszankodj, ha valamiről lemaradsz… sosem biztos, hogy az végleges, vagy éppen nem a javadat szolgálta.
2019-ben írtam a Duna Tévé Családbarát műsorának egy rövid bemutatkozót magamról, amit hálásan vettek, és írták, hamarosan jelentkeznek. Nemhogy letettem erről a várakozásról, hanem már feledésbe is merült, így teljesen váratlanul ért a hétfő reggeli telefonhívásuk, bemennék-e a stúdióba festészettel kapcsolatban beszélgetni, illetve festeni is valamit, a sztárvendég Péter-Szabó Szilvia lesz, aki szintén festeget mostanában.
Ha hiszed, ha nem, egyetlen tizedpillanatra átfutott bennem, hogy én olyan jól elvagyok itthon ezer a dolgom, minek menjek be. De szerencsére, ez a mikro pillanat elszállt, úgyhogy lefixáltuk a találkozót.
Másnap még kaptam hívásokat, mik lesznek a kérdések, mire számítsak, hova jöjjön értünk a kocsi.
Nem izgultam, mintahogy négy évvel ezelőtt biztos, hogy megtettem volna, hanem egy sima drukk volt bennem, hogy ez is egy feladat, amit olyan maximálisan kell elvégezni, mint például egy videó felvételt a tanfolyamba.
Az egyik legcsodásabb élmény az emberek nyíltsága, kedvessége, figyelmessége, humora volt. Mindenki ilyen volt. A rendezőtől kezdve a sofőrig, a szerkesztőtől a műsorvezetőig, sminkesig, felsorolni sem tudom, de a lényeg, fantasztikus csapatmunka volt, és talán pont ez lehet az alapja, hogy mindenki ugyanazzal a lendülettel végezte a feladatát.
Az élő bejelentkezés előtt a pihenőszobában felkerestem Péter Szabó Szilviát, hogy megkérdezzem, van-e kedve ugyanazt festeni, amit én készítek majd, hoztam elég ecsetet, lapot hozzá.
És azonnal igent mondott 🙂 De nemcsak egy sima igent, hanem egy mosollyal teli, vidám, örömteli helyeslés volt 🙂 Megmutatta, hogy ő miket fest, és mesélt arról, hogy az évekkel ezelőtti bezárást kellett valahogy áthidalnia, ezért fogott ecsetet.
Fantasztikus érzéki, érzelmi képei vannak. A neten, amiket cikkekben láttam tőle, fele olyan mélységet nem adtak vissza, mint amit Szilvia az instagram oldalán megmutatott nekem. A személyisége pedig lenyűgöző! Kedves, közvetlen, humoros, intelligens.
A férjem azt mondta a műsor végén, hogy úgy beszélgettem mindenkivel, a tévé munkatársaival és Szilvivel is, mintha ezer éves barátság kötne össze velük. És ez az ő hozzáállásuk, fogadtatásuk, habitusuk miatt volt így.
Négy évvel ezelőtt nem hiszem, hogy ugyanezt éltem volna meg, még akkor sem, ha ők ugyanígy fordultak volna felém. De az az 500 videó, amit már felvettem, az a számtalan hétfői zoom csacsogás a tanfolyami tagokkal, az élő zoom festések minden hónapban, teljesen elfeledtette velem, hogy valaha is kamerafrászban éltem.
Szóval az idő a barátunk, és számtalan alkalom van arra, hogy visszatekintve hálásak lehetünk azért, hogy nem akkor történtek meg dolgok, amikor mi szerettük volna, hanem az idő csiszolt azon, hogy a legjobb formánkat hozzuk 🙂
Ebben a rövid videóban összevágtam azokat a részleteket, ahol beszélgetünk és festünk Szilvivel, lesd meg, közel 10 perc, de gyorsan halad 🙂
És akkor néhány kérdés, amit előtte levő nap lediktáltak, de aztán mégsem kerültek porondra, de szerintem igazán jó lenne egy kicsit kiboncolgatni. Ígérem, tényleg kicsit 🙂
Milyen hatást gyakorol az emberekre a festészet?
- Hozzásegít ahhoz, hogy az ember az áloméletét élje, hisz ha képes egy festményt elkészíteni, amit örömmel vesz a közönség, bármire képes utána, hisz önbizalmát már nemcsak a művészetben élheti meg, hanem a hétköznapokba is átviszi.
- Tervezés-megvalósítás: ezt megtanuljuk a festészetben, és ugyanez érvényes lesz mindenhol máshol is.
- Az örömforrás állandóan jelen van az életünkben, hisz a színek világa, a formák kialakítása, egy történet megjelenítése hatalmas élményt ad.
Milyen szerepet játszanak a színek?
- Úgy gondolom, teljesen mindegy, milyen színnek festünk, hisz hiába is merültem bele egy időben a színek pszichológiájába, biztos vagyok benne, hogy egy rózsaszínnel megfestett koponyát nem szívesen tennék ki a falamra, hiába is imádom ezt a színt, de a koponya az koponya marad.
- Fontosabbnak találom a színeknél a témák, formák megjelenítését, hisz akár egy fekete-fehér kompozíció is hatalmas életigenlést adhat, ha olyan történet jelenik meg a papíron, vásznon, ami tele van pozitív kisugárzással.
Fontos-e a közösség szerepe a festészetben?
- Rendkívül fontos az online világban a személyes jelenlét, ezért a tanfolyamot is úgy fejlesztem, csiszolom folyamatosan, hogy mindig legyen arra alkalom, hogy én is ott legyek a tagoknak, és ők is egymást megismerjék, támogassák.
- Egy közösségben jobban megy az ötletelés, a tanulás, erősebb a húzóerő, ha tudjuk, tartozunk valahova.
Hol lehet tanulni tőlem? (erről volt egy kis szó a beszélgetésben)
- Online keretek között realista és egy könnyed tanfolyamban, ahol nemcsak videók kerülnek feltöltésre, hanem teljesen személyes, kommunikatív a kapcsolat.
- Idén zajlott le az első akvarell festő tábor, ami másfél nap alatt megtelt, így jövőre már két négy napos tábor is lesz.
Nos, ezek volt a részben kimaradt kérdések, és itt pedig néhány kép a tegnapi napról 🙂










Ja, és hogy megmutassam, ez a kép készült a stúdióban 🙂

Hálás vagyok, hogy megéltem, hogy jól éreztem magam 🙂 És legfőként azért vagyok hálás, hogy olyan emberekkel vagyok körbe véve az akvarellnek köszönhetően, akikkel közös a célunk, szenvedélyünk 🙂
Gyönyörű szép napot kívánok 🙂

Az egész adást itt tudod megtekinteni: https://mediaklikk.hu/video/2023/09/13/csalad-barat-2023-09-13-i-adas-2-resz