Barion Pixel

Plitvicei tavak – festmények, élmények

Ha úgy képzelted eddig, hogy andalogva órákon át sétálsz bájos vízesések mellett egy természet ihlette pallón keresztül, hát akkor egyrészről jól gondoltad…..

….na de másrészről ez a kirándulás jóval több, mint egy kellemes kis séta a természet adta csodák között.

Amikor beléptünk a park kapuján, máris elénk tárult egy csoda. Hatalmas vízesések látványa fogadott, ahogy szemből zúdulnak le a mélybe. Itt már ezernyi selfie botos kiránduló még mosolyogva rögzítette magát, mit sem tudva a park többi részéről.

És kérlek, ne gondolj arra, hogy most egy olyan beszámolót írok, ami elrettent ettől a látványosságtól. Eszemben sincs. Csak azt szeretném Eléd tárni, amiről nem írnak a turisztikai oldalak, viszont ahogy átéled, sosem feleded el, és életed végéig megveregeted a vállad miatta, hogy megtetted, megcsináltad, mégha közel sem ez volt az eredeti képzelet.

A park első fele valóban a csodákról szólt. Elképesztő mennyiségű vízesés látványa fogadja az embert. Ezeknek a vízeséseknek a zubogása is valami káprázatos. Ahogy közeledsz feléjük, egyre hangosabbak, már nem hallod a melletted gyalogló ember (esetemben férjem) hangját, majd ahogy távolodsz egyes helyektől, olyan, mintha valaki kezdené lehalkítani a rádiót, és máris átmegy egy sejtelmes, lágy csobogásba. A következő kanyarnál megint erősödnek a hangok, majd újra csend fogad.

Fergeteges hallgatni, figyeld csak:

Nos, ilyen hangok fogadtak minket végig. Egy csoda volt 🙂

Aztán jöttek a színek, amiktől elámult az ember. Amikor előzetesen néztem úti beszámolókat, valahogy egy kicsit olyan érzése volt, mintha szerkesztett képeket nézne, hisz ilyen kékek, sárgák, türkizkék, ragyogó zöldek nem létezhetnek, csak festők találhatnak ki ilyen elevenséget.

És nem 🙂 Létezik 🙂 Úgy képzeld el, hogy ezek nem szerkesztett fotók, hanem magát a valóságot adják vissza 🙂 Ledöbbentő látvány, minden szeglete ecsetért kiált 🙂

És ez volt az út első fele. Ami minden útleírásban benne van 🙂 A második részét meg lehetett volna tenni hajóval, vagy ahogy vagányul a vezetőnk mondta, induljunk el a “K” útvonalon, majd egyszercsak becsatlakozunk a “C” irányba, kellemes kis séta lesz, majd ő is arra jön, mert unja a hajókázást.

És nem unta. Nem gyalog ment, hanem ő is hajóval. Mi pedig belevágtunk egy végeláthatatlan túrába vezetés nélkül.

Karom vastagságú gyökerek, fél méteres sziklák, 45 fokos meredekek. És mi csak mentünk, edzetlenül gyűrtük tovább az utat, mert ki kellett jutni a park bejáratához.

Nem tudtuk, mikor lesz vége, mennyi utat kell még megtenni, jó irányban haladunk-e. A napi mozgásunk a három szintes házunk emeletei között történik, így a sport annyiból áll, hogy már okosan a lépcsőfeljárókra összegyűjtünk egy nagyobb halmazt, amit fel vagy le kell majd vinni, de feleslegesen nem rohangálunk a lépcsőkön. És ezzel a sport mentes élettel mentünk közel 20 kilómétert fel, le, sziklákon, poros úton.

A vége felé már fotókat sem készítettünk. Egyrészről nem tudtuk, hogy mikor lesz vége, és már kezdte a türelmi határunkat erősen súrolni a reménytelenség, másrészről, mikor megláttunk egy vízesést, ami kedvesen egy szikla tövéből csordogált, már leszóltuk a másikat, hogy véletlenül se figyelmeztessen, már elvesztette az újdonság báját.

Kezdtem úgy érezni magam, mint akinek a mindennapos Karácsony brutál unalmas, bosszantó lesz, így egy újabb csobogás már nem kap el olyan izgalommal.

Mindezt azért írom le, mert valahogy ezekről nem szólnak a tájékoztatók. Nemcsak minket döbbentett meg az erőltetett menet, hanem az összes utast, akikkel együtt voltunk, mind teljesen másra számított.

De tudod, mi az érdekes mégis?

Hogy újra végigmennénk az úton 🙂

Az a pillanat, mikor kiérsz egy tisztásra, ahol sima terep van, a park látgatói piknikeznek, rengeteg ember, sehol egy domb, emelkedő, csak csupa sík föld, és te hátranézve tudod, hogy végigmentél ezen a kemény úton, hát az mindent megér 🙂

Úgyis megtennénk újra férjemmel ezt az utat, hogy nem tudtuk, mi vár ránk, de most már úgyis, hogy számítunk az időtlenségre, mikor mész a nagy semmibe, és beláthatatlan a végállomás 🙂

Festettem néhány képet az út után már idehaza. Ezeket is ki fogjuk tenni a falra, mert a színeik mellett egy keménységi próbára is emlékeztetnek majd minket 🙂 Kitehetnénk fotókat is, de megfestve teljesen benne vagyunk az élményben 🙂

Amennyiben jártál Te is ott, szívesen veszem élményeid 🙂 Gyönyörű szép napot kívánok 🙂

lamibakos logo
[ufc-fb-comments order_by="reverse_time"]
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezek is érdekelhetnek:

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Kérlek, fogadd el

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Na, most, hogy végignézted festményeim, már érted, miről beszélek, mikor azt mondom, a képi világom maga egy inspirációs csomag :)

Látod, nem vicceltem, hisz én is ezek között a képek közt élek, még ha cserélődnek is folyamatosan.

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Shopping Cart
Scroll to Top

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Az első kiadott inspirációs-festményes könyvem, teljesen ingyen.

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Tudod, mi van benne?

Egy olyan ember festményei és a hozzáírt inspiráló gondolatai, akit igyekeztek lebeszélni céljai és tervei megvalósításáról.

De ugyanez az ember megkapta mégis az élettől a legnagyobb ajándékot, melyet bárki remélhet. Ezt mondta neki egy nap egyik gyermeke: „Anya, te példakép vagy nekem! Büszke vagyok rád és irigyellek is egy kicsit, hogy ennyi támadás után is képes voltál megvalósítani álmodat!”

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon. Az egyik első kiadott könyvem felújított, kibővített változata.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot