Barion Pixel

Színpompás Olvasókör – első találkozó

Ott kell lenned a következőn 🙂

Annyit agyaltam, milyen mondattal kezdjem ezt a beszámolót, de értelmetlen minden más érzelgős megnyilvánulással indítani, melyet a beszélgetésen átéltem, hisz ha szeretsz olvasni, szívesen elmondod véleményed a könyvekről, érdeklődve beszélgetsz róla másokkal is, és mindezt egy olyan társaságban, ahol az irodalman kívül a festészet a fő érdeklődési vonal, hát mindent elmondtam róla, milyen kis közösségbe csöppensz 🙂

A könyvről itt olvashatsz, így a leírásával nem is szaporítom a szót, mindössze annyit, hogy Van Gogh festményeinek életben maradásáról szólt a történet az egyik szálon, hogy kinek is köszönhetjük, hogy ismerjük őt.

A könyv átbeszélése nemcsak arra ad ilyenkor alkalmat, hogy ki mit érzett olvasás közben, mi a véleménye a regényről, hanem a futó szálak is mind mai köntösbe kerültek. Én már azóta 13 könyvet elolvastam, így voltak részletek, melyekre már nem emlékeztem. A találkozón viszont a beszélgetés alatt elevenen újra elém kerültek a jelenetek, emberek, jellemek. Fantasztikus érzés volt újra átélni az egészet 🙂

És hogy miről is beszélgettünk? Mert ugye nemcsak egy “olvasónapló” szerű csacsogás folyt 🙂 Nos:

  • Létezik, hogy valakit a szeretet vezérel, és ezért nem hagyja, hogy bárki lebeszélje a tervéről?
  • Valóban vannak olyan barátok, akik összefognak, és hisznek az emberben?
  • Van Gogh pszichés beteg volt, vagy le kell törni a mendemondákat egy teljesen más betegség miatt, ami például a füle levágása miatt kering róla?
  • Mit okoz az embernek, ha egy halott testvér után kapja meg újra az ő nevét?

Többek között ezekről folyt szó, de még számtalan szálról, kinek melyik nő volt a példaértékű, mi történt volna a festményekkel, ha nincs egy nő, aki híressé tette a festőt? És vajon ez a nő miért tette, mi motiválta, hogy ne adja fel sosem, hogy az egész világ előtt ismert legyen a napraforgók, fények, sárga derű festészete?

A Színpompás Olvasókör két havonta fog találkozni, így hamarosan kikerül az új regény, aminek a kibeszélésén várunk minden olvasást és festészetet szerető embert 🙂

lamibakos logo
[ufc-fb-comments order_by="reverse_time"]
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezek is érdekelhetnek:

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Kérlek, fogadd el

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Na, most, hogy végignézted festményeim, már érted, miről beszélek, mikor azt mondom, a képi világom maga egy inspirációs csomag :)

Látod, nem vicceltem, hisz én is ezek között a képek közt élek, még ha cserélődnek is folyamatosan.

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Shopping Cart
Scroll to Top

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Az első kiadott inspirációs-festményes könyvem, teljesen ingyen.

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Tudod, mi van benne?

Egy olyan ember festményei és a hozzáírt inspiráló gondolatai, akit igyekeztek lebeszélni céljai és tervei megvalósításáról.

De ugyanez az ember megkapta mégis az élettől a legnagyobb ajándékot, melyet bárki remélhet. Ezt mondta neki egy nap egyik gyermeke: „Anya, te példakép vagy nekem! Büszke vagyok rád és irigyellek is egy kicsit, hogy ennyi támadás után is képes voltál megvalósítani álmodat!”

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon. Az egyik első kiadott könyvem felújított, kibővített változata.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot