A tájképek elengedhetetlen papírja a cold press lap. Ezen a finom érdes felületű lapon, mint a mellékelt galéria képen is látszik, remek felületeket lehet kialakítani, amivel már egy ecsetvonással is mozgalmassá tesszük a képet.
Érdemes először nedves technikával alászínezni a festményt, utána megvárni, hogy teljesen megszáradjon a kép, majd száraz technikával, vagyis száraz lapra felvinni úgy a festéket, hogy szinte alig van víz az ecsetben. Ilyenkor egy picit elfordítjuk, vagyis elfektetjük az ecsetet, könnyedén érünk hozzá a laphoz, ezért a mélyedésekben megmarad a lágy árnyalat, vagy éppen a papír fehér színe, és csak a felületén képezünk színhatást. Ezzel a technikával csillogást, fényeket tudunk zseniálisan előcsalogatni:)
Egy pár info a papírról:
- spirálos tömb, így könnyedén ki lehet szedni a lapot, vagy akár festés után bent hagyni, és lapozgatva nézegetni munkáinkat:)
- perforálva van, ezért egy vonalzó segítségével, amit ráhelyezünk a perforált ívre, máris kint a lap a tömbből
- 300 grammos, fehér felületű, nem sárguló akvarell lap
- cold press, vagyis hidegen sajtolt, enyhén érdes felületű, ami tökéletesen jól működik a mi kis fényeket előcsalogató technikánknak:)
- A5-ös méretű, 14,8×21 cm
- egy tömbben 20 lap van
Csodás festéssel töltött időt kívánok hozzá:)









