Azt tartják, hogy igazán az tud idegen nyelven beszélni, aki poénokat is tud vele átadni – és persze úgy, hogy mást is szórakoztasson vele.
Nos, bár én több év kihagyással a hátam mögött, mikor újra nekilendültem a nyelvtanulásnak, az első angol órám után azonnal rohantam egy tárgyalást levezérelni. Simán vettem minden akadályt bátorságomnak betudhatóan, de nem állítanám, hogy a kacagások a nyelvtudásom csiszoltságának voltak köszönhetőek.
Hogy miért is jutott ez így eszembe Karácsony küszöbén?
A magyarázat röviden: a magyar nyelv árnyaltságánál szebben soha nem leszek képes szavakat élvezhetően egymás mellé sorakoztatni. A címben pedig nem mást írtam, mint:Drága Olvasóm!
De hogy érthető legyek, miről szólok most, nos íme néhány a “DRÁGA” szinonímájából (és most tekintsünk el az “aranyos, kedves, cuki, aranypofa, bűbájos” szavaktól):értékes, becses, felbecsülhetetlen.
Vagyis (duplikált) megszólításom nem volt véletlen.
Olvasóim – minden negédes feeling-et félretéve, igazán őszintén mondhatom – nem mások nekem, mint FELBECSÜLHETETLEN beszélgető társai utamnak. Mivel többen jelezni szokták gondolataikat hol levélben, hol más formában egyet- vagy éppen nemegyetértésüknek hangot adva, így tudom, nemcsak képeim vásárlói bújnak meg most már az e-mail címek mögött, hanem a velem beszélgetők is.
Így szeretném megköszönni, hogy azzal a tudattal léphetek a fagyöngy alá, csókomat úgy adhatom át alatta kedvesemnek, hogy tudom, biztos lesz kinek küldenem egy hírlevelet erről a jelenetről (na jó, ezt lehet, mégis kihagyom..vagy ne?)
