Meglepne, ha bárki azt állítaná magáról, hogy klónként rohangál a világban, és még jól is érzi így magát. Persze, elő lehet hozakodni akár azzal is, hogy kénytelenek vagyunk időnként hasonulni, alkalmazkodni szokásokhoz, felvenni elvárt habitusokat.
Feltette már gondolom ezt a kérdést egy párszor. Akár a munkában kellett valami egyedit alkotnia, vagy a párjának szeretett volna olyat adni, amiről tudta, hogy senki mástól nem kaphatja meg.
Nos, megvan a válasz? Különlegesnek érzi magát?
Meglepne, ha bárki azt állítaná magáról, hogy klónként rohangál a világban, és még jól is érzi így magát. Persze, elő lehet hozakodni akár azzal is, hogy kénytelenek vagyunk időnként hasonulni, alkalmazkodni szokásokhoz, felvenni elvárt habitusokat.
De mégis! Ha összerakjuk az apró ízekből magunkat, máris egy olyan ember tekint vissza ránk a tükörből, mely egyedi és megismételhetetlenként képes élni.
Hogy mindez hogyan jön most ide a nagy karácsonyi készülődés elé?
Rengeteget agyaltam azon, hogyan jelentkezzem be ebben a hónapban. Mit fogalmazzak meg másként, rendhagyóként az adventi napok alatt! Szerettem volna olyan hírlevelet küldeni, mely teljesen más oldalról lép az ünnepek közelébe.
Felesleges lenne azzal untatnom, hogy hány féle variáns ötlött fel bennem, majd vetettem el őket ugyanolyan sebtiben.
Egy kicsit megfáradt pillanatomban aztán leültem a konyhában pihenni, miközben már száradni tettem ki tálcára a diós-fahéjas csillagokat, a sütőből pedig az első adag mézeskalácsok illata szállt kifelé (ok, ok, tudom, ez már kezd érzelgősen karácsonyi feeling-et vetni). Nos, minden körmondatot most már félretéve, ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy különleges vagyok. Pontosan úgy, ahogyan minden egyes nő, háziasszony, feleség ebben az időszakban.
Ez ambivalens kijelentés lenne most akkor? El kéne döntenem, hogy különleges vagyok, esetleg beálltam mégis a sorba?
Egy részről igen, ugyanazt csinálom, mint a legtöbben. De másrészről mutasson nekem valaki még egy ugyanolyan mézeskalácsot, amit én díszítek (persze zárójelben el kell mondanom, hogy itt most senki ne gondoljon valami cifra díszítésre, mivel rám egyáltalán nem jellemző a porcelánfestők türelme)!
Nos, ugye, hogy nincs két egyforma darab – még a saját dobozában sem talál senki két azonosat!
Szóval kijelentésem, mely szerint még akkor is különlegesnek érezhetem magam, ha ugyanazt teszem, mint mások ebben az időszakban, teljesen helytálló.
Hát ilyenek vagyunk! Akármilyen lépést is teszünk a világban, melyet már bárki más előttünk kitaposott, mégsem leszünk összehasonlíthatóak.
Mit kívánhatnék soraim végére?
Különleges ünnepi készülődést, egyedi pillanatokat, csodás élményeket!
Na és persze sokuknak egy Lami festményt a karácsonyfa alá!! 🙂
Mert bár festményt készítek én is, mint sokan mások. de amit üzenek velük, amitől “beszélnek” egyedien a képeim, az az utánozhatatlanul “Lamis”!
