Egy nagyon fontos barátomtól kaptam ezt a levelet a mai nap. Alig tudtam elolvasni sírás nélkül.
“MEGCSINÁLTAD! …Gratulálok Művésznő!
….
Vártam már ezt a napot nagyon! Irtóra büszke vagyok rád!
Milyen különös:az ember hallja,hogy amit igazán szeretnél,azt elérheted,ha teszel érte. De az utunk során ezekben a hallomásokban olykor meginog a hitünk. Aztán rájövünk,mikor már nem csak halljuk,hogy van ilyen,hogy ez tényleg lehetséges. Lendületet adó érzés,hogy ismerlek és hogy élő példa vagy arra,hogy igenis lehet és kell merni álmodni,magunkat megvalósítani.
Emlékszem egy beszélgetésünkre,mikor arról meséltél,hogy valamiért,bár festesz,mégis íróként képzeled el magad. … Hát íme! Megtörtént! Nem volt ez véletlen. Az emberek sokszor félnek a szívükre,megérzéseikre hallgatni,pedig hát,az a bizonyos belső hang – neked is megsúgta,hogy mire vagy képes. Mi mást is mondhatnék? Kívánom,hogy mindig merj a szívedre hallgatni.”
