lamibakos.com
Kiemelt Élményfestés virágokkal

Élményfestés virágokkal

Mi a jó a közös festésben?

Egy művész általában szólóban dolgozik. Egyedül tervez, alkot, majd mutatja meg munkáját. Eléggé magányos egy történet ez, így örömmel veszi, ha mindezt időnként közösségben is megteheti.

f20180330 151803

Mivel évek óta tanítok, ezért elindítottam otthonunkban is egy közös élményfestést. Amolyan családias hangulatú, de mégis egy olyan szintű rendezvényt szerettem volna létrehozni, ahol nemcsak pingálnak az emberek, hanem fejlődnek, tanulnak és nemcsak tőlem, hanem egymástól is elleshetnek trükköket.

f20180330 151850

Miközben folyik a festés, beszélgettünk művészetről, vállalkozásról, illetve hogyan lehet megélni ezen a pályán.

A beszélgetések inkább a szünetekben folytak, mivel annyira elmerült mindenki az alkotásba, és fókuszált erre az élményre, hogy szinte teljes csöndben folyt a munka. Az egyik résztvevő meg is említette, hogy milyen némán dolgoznak :)

Voltak, akik életükben nem fogtak még ecsetet, így először feszegették határaikat. Olyan is volt, akinek még a rajzolás is mumusnak számított, de maga sem értette, most minden görcsét mégis levetette. Olyan is eljött, aki már több képet tud a háta mögött, mégis örömmel festett velünk.

ff20180330 141608

Valahogy együtt minden könnyebb. Egymást figyelve, buzdítva, lelkesítve sokkal eredményesebb bármely tevékenység, mint ezt otthon egyedül próbálkozva megtenni.

Amennyiben szeretnél együtt festeni egy csapatban, jelezd igényed, és tájékoztatlak a következő időpontról.

A legközelebbi alkalom 2018. április 28-án lesz, amire idekattintva máris tudsz jelentkezni, vagy írj e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségemre.

 

Utoljára frissítve: szerda, 04 április 2018 18:40

You have no rights to post comments