Úgy szeretlek, ahogy vagy

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Nem lehet véletlen, hogy az utunkba mindig olyan emberek kerülnek, akik egy idő után ugyanazt a tulajdonságot veszik fel. Lehet elmenni az ezoteria világába, ahol azt tartják, hogy mindaddig, amíg nem tanulunk meg egy bizonyos dolgot, addig nem szabadulunk tőle, és unos untalan így elénk kerül. De lehet, ennél sokkal egyszerűbb is a dolog.

Négy évvel ezelőtt, mikor megkeresztelkedtem, egy ember könyörtelen keménységgel közölte velem, hogy mostantól a feladatom, minden körülöttem élőt megtéríteni. Római katolikus lettem, így senki ne gondolja, hogy bármilyen más, erőteljesebb kampányt folytató felekezet hívévé váltam volna. Sima, egyszerű katolikus.

A gond első körben az volt, hogy nem igazán vagyok jóban a farizeus gondolkodókkal. Ki nem állhatom, ha valaki képes úgy gyónni, hogy utána tudja, fél óra múlva ugyanazt a vétket fogja megtenni, mint amiért bocsánatot kért egy pap feloldozása által Istentől. Sokáig pont ezek miatt az emberek miatt nem tudtam eldönteni, szükségem van-e nekem erre. A fenti szösszenet pedig egy hasonló beállítottságú ember gondolta volt, így esélye sem volt arra, hogy figyelembe vegyem.

Nos, visszatérve “feladatomra”, mely szerint minden kalandozót nekem most jó útra kell térítenem, a következő volt a válaszom: “Soha senkinek nem akarom megmondani, hogy mit tegyen. Ha valakinek tetszik életvitelem, és a változás létemben, akkor kövessen, legyen olyan, mint én, tegyen úgy, ahogy én.”

Hogy a párkapcsolatnak ehhez vajon van-e köze?

Első körben érdemes elgondolkodni azon, hogyha valakinek több kapcsolatában ugyanaz a probléma felmerült, akkor vajon nem benne van-e kérdéses gond megoldásának kulcsa? Ha mindenkiből lusta férfit/nőt farag, ha minden nő/férfi egy idő után nem ad magára, ha azt veszi észre, hogy az összes nő/férfi elkezd irányítani mellette, és még sorolhatnám a tipikusnál tipikusabb eseteket, akkor itt az ideje a belső kontrollnak.

Nem lehet véletlen, hogy az utunkba mindig olyan emberek kerülnek, akik egy idő után ugyanazt a tulajdonságot veszik fel. Lehet elmenni az ezoteria világába, ahol azt tartják, hogy mindaddig, amíg nem tanulunk meg egy bizonyos dolgot, addig nem szabadulunk tőle, és unos untalan így elénk kerül. De lehet, ennél sokkal egyszerűbb is a dolog.

Abban az esetben, ha már többször történt meg hasonló átalakulás/átalakítás, és ez nem hozott komfortérzést, érdemes leülni és megbeszélni önmagával, mit ront el folyamatosan, milyen emberré kéne válnia, hogy végre a mellettük élő olyan maradjon, amilyennek megszerette őt az első pillanatban.

A másik fontos tényező, amiért a fenti gondolat párhuzamba hozható a párkapcsolattal: bolondság azt állítani, hogy legyünk önmagunk, ne változzunk. Ez egyszerűen képtelenség.

Épp a minap mondtam kedvesemnek, hogy a magam rohanó, “adduramdeazonnal” habitusát, a “jóleszígycsakennyirevagyokképes” gondolatot mennyire sikerült lefinomítanom. Hozzátettem, hogy mindezt mellette értem el. Nem diktált az átalakulásom folyamán, nem mondta, mikor mit tegyek. Javaslatokat természetesen tett, elmondta, ő mit csinálna, vagy leginkább egész egyszerűen azt láttatta, hogyan éli ő türelemmel az életét. Tény, hogy ez viszonylag hosszú folyamat eredménye volt, de a lényeg, hogy így “nem fájt” a változás.

És itt érkezik el az a fázis, mikor nem direktbe irányított szavakkal, és erőszakkal, hanem magával a példával sikerült elérnie valakinek, hogy a másik ne kényszerből, hanem belátásból, szinte észrevétlenül váljon értékesebb emberré.

Hogy ez is egy átformálás lenne? Szelíden, de mégis úgy alakította ki habitusom ahogy neki megfelel? Ha így lenne, már rég nem lennénk együtt. Hogy ez üti egymást, hisz ha ő rendelkezett átalakulásommal, akkor valószínűleg a saját szájízére tette mindezt, ergo elégedettnek kéne lennie most velem? Ha valóban azt szerette volna, hogy változzak meg, akkor a korai énem, ahogy megismerkedtünk, amibe beleszeretett már rég csak emlékkép maradna. Eltűnt volna minden varázsom, amivel magam mellett tudom őt. Ő, amit tett, egyrészről nem tudatosan cselekedte, nem a saját kényelmi pozíciójának növelésére. Mindig csak tanácsolt, és élte az életét. Viszont egy nagyon fontos dolgot tett, és merem állítani, ez fordítva is így történt: finomított.

Finomítottunk és csiszoltunk egymáson. Megtartottuk a másik énképét, viszont a magunkban lévő jóból egy még jobbat hoztunk ki.

Gyémánt-effekt? Ha kell, adjunk neki nevet. De elég, ha csak megéljük, hisz kedvenc felkiáltásom még ma is él: “Úgy szeretlek, ahogy vagy” – a la Bridget Jones.

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Ezek is érdekelhetnek:

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Kérlek, fogadd el

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Na, most, hogy végignézted festményeim, már érted, miről beszélek, mikor azt mondom, a képi világom maga egy inspirációs csomag :)

Látod, nem vicceltem, hisz én is ezek között a képek közt élek, még ha cserélődnek is folyamatosan.

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Scroll to Top

Szeretnék küldeni neked egy ajándékot

Az első kiadott inspirációs-festményes könyvem, teljesen ingyen.

Lami - Ne félj élni! második, bővített kiadás

Tudod, mi van benne?

Egy olyan ember festményei és a hozzáírt inspiráló gondolatai, akit igyekeztek lebeszélni céljai és tervei megvalósításáról.

De ugyanez az ember megkapta mégis az élettől a legnagyobb ajándékot, melyet bárki remélhet. Ezt mondta neki egy nap egyik gyermeke: „Anya, te példakép vagy nekem! Büszke vagyok rád és irigyellek is egy kicsit, hogy ennyi támadás után is képes voltál megvalósítani álmodat!”

Kérlek add meg email címed, és ingyen máris küldöm neked ezt a színes, letölthető kiadványt a szebb, az igazán teljes életért, hisz örömmel osztom meg veled azokat a gondolatokat, melyek engem is nap mint nap továbbvisznek utamon. Az egyik első kiadott könyvem felújított, kibővített változata.

Add meg email címed, és máris küldöm neked ezt az ingyenes ebookot

Már ennyien kérték: 991 fő